Most hogy új helyre költözött a Kísérleti Adás, az elmúlt év legjobb anyagait itt is publikáljuk.

A mai vendégem Lóránt Attila festő, grafikus, fotográfus és filmrendező, az "Eltűnőfélben" Lévő Kultúrák Egyesület alapítója és elnöke.


G.G.: Egyértelműen egybeforrt a neved az "eltűnőfélben" lévő kultúrák dokumentálásával. Magánemberként hogyan éled ezt meg?

Lóránt Attila: Nem nagyon tudom különválasztani a magánéletemet és a munkámat. Nem is lehet. Ezért aztán nem tudom magánemberként, hogy kell megélni, és pontosan mit is? Hiszen a munkámról szól az életem. A munkám az életem. Még a magánéletem is a munka közben zajlik. Ha a terepen vagyok azért, ha pedig itthon vagyok azért, mert jönnek a kiállítások, könyvek, publikációk, cikkek, interjúk. Utófeldolgozása az anyagnak, mindaddig, míg meg nem kezdi önálló életét és el nem indul a világban. Mint pl. a Dél-Amerika anyag, ami legközelebb például a prágai várban lesz látható. A körülöttem élők örülnek a kiállításoknak, a megnyitók olyanok, mint másoknál a családi ünnep.
Sokszor nem voltam itthon karácsonykor, újévkor, vagy húsvétkor... vagy sorolhatnám. Egy-egy komoly cikket vagy könyvet elkészíteni, pedig olyan összetett és ugyanakkor felemelő folyamat, hogy a szeretteim is belevonódnak valahogyan, velem élik át a létrehozás, az alkotás élményét.
Tudatom és önértékelésem nem változott az évek alatt, vagyis igen. Sokkal, de sokkal szigorúbb lettem önmagammal szemben. Az elvárásaim és a követelményeim egyre emelkednek. Az interjú folytatásáért kattints a továbbra:

>> a poszt folytatódik