Búcsúzik az EL GRECÓTÓL RIPPL-RÓNAIIG - Nemes Marcell, a mecénás műgyűjtő című kiállítás

                           A vasárnap este 10 óráig várja a Szépművészeti a látogatókat

"Így látunk mi" címmel Tóth Krisztina költő, Müller Péter Sziámi énekes, költő és Szabó Dániel zongorista beszélget Eszéki Erzsébettel az El Grecótól Rippl-Rónaiig című kiállítás vasárnapi záró estjén. A három művész a tárlat egy-egy alkotásáról beszél, de hallhatunk a képekhez társított verseket, novellát és zenei improvizációkat is.  A Nemes Marcell műgyűjtő emlékére rendezett kiállítás utolsó napján a 19 órakor kezdődő irodalmi-zenei produkciót megelőzően 17 órától az Ifjú Zenebarátok Kórusa a 16-20. századi zeneirodalom darabjaiból ad ízelítőt. A kiállítás aznap este 10 órakor zár.

Az október végén nyílt, csaknem 120 művet bemutató, El Grecótól Rippl-Rónaiig. Nemes Marcell, a mecénás műgyűjtő című kiállításon a címben jelzett mestereken kívül többek között Cranach, Courbet, Cézanne, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly és Vaszary János alkotásaival találkozhat a nagyközönség. A műgyűjtő egykori kollekcióját felidéző tárlatot eddig csaknem 50 ezren tekintették meg.

 

A program:

17.00: Válogatás a 16-20. század zeneirodalmából

Az  Ifjú Zenebarátok Kórusának koncertje (karnagy: Ugrin Gábor)


1. Luca MARENZIO: Scaldava il sol

2. Orazio VECCHI: Il bianco e dolcecigno

3. Claudio MONTEVERDI: Eccomormorar l’onde

4. Quirino GASPARINI: Adoramus te, Christe

5. Claude DEBUSSY: Dieu! Qu’illa fait bon regarder

6. KODÁLY Zoltán: Szép könyörgés, Esti dal

Az Ifjú Zenebarátok Kórusát a nemzetközi "Jeunesses Musicales" magyarországi szervezete felkérésére 1965-ben Budapesten Ugrin Gábor Liszt-díjas karnagy alapította és a mai napig is vezeti. Megalakulása után az énekkar hamar ismertté vált a magyar hangversenyéletben az a’capella és az oratóriuméneklés terén. A vezető zenekarokkal és karmesterekkel közös koncertek és lemezfelvételek a kórus történetének kiemelkedő eseményei: pl. Bach Máté passióját a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, Kodály Zoltán Budavári Te Deuma-t Ferencsik Jánossal adta elő az énekkar, illetve készített lemez- és TV-felvételeket. Sok más kiváló karmesterrel is együtt dolgozhatott az Ifjú Zenebarátok Kórusa. Néhány név a felsorolásból: Lehel György, Lukács Ervin, Medveczky Ádám, Fischer Ádám, Fischer Iván és Héja Domonkos.  A Hungaroton 9 lemezt, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió pedig számos felvételt készített az énekkarral. A kórus művészi színvonaláról sok magyar és külföldi fesztiváldíj is tanúskodik. Több száz hangversenyen, valamint kórusversenyeken, koncertkörutakon, rádiós és televíziós adásokban működtek közre itthon és külföldön. A 46 éves fennállással büszkélkedő énekkar elsődleges feladatának tekinti a magyar kórusmuzsika népszerűsítését, de önálló koncertjein a nemzetközi zeneirodalom évszázadokon átívelő kórusirodalmából is ízelítőt ad.

19.00: Így láttuk mi”: 3 művész, 3 festmény - 3 vers, novella és dal

Eszéki Erzsébet, aki Így látunk mi című kötetében személyes beszélgetésekben járt körül 37 művésszel egy-egy képet. Most három művészt választott ehhez a produkcióhoz: Tóth Krisztina költő, Müller Péter Sziámi költő, énekes és Szabó Dániel zongorista keresett a EL GRECÓTÓL RIPPL-RÓNAIIG című kiállítás anyagából olyan művet, amely izgalmas a számára. Az esten hallhatunk a képekhez társított verset, novellát is, ezek hangulatát is továbbszövi Szabó Dániel a maga nyelvén zenével, ott születő improvizációkkal. Az est folyamán a közönség először láthatja-hallhatja így együtt ezeket a műveket,közben Eszéki Erzsébet beszélget az alkotókkal - s ők egymással – arról, kiben milyenérzelmeket, gondolatokat ébreszt a választott mű.