2012. március 25. vasárnap 14.00-22.00

 

A Nemzeti Színházat először gróf Széchenyi István álmodta meg a Duna partjára. A gróf 1832-es, A magyar játékszínről című röpiratában indítványozta a nagyszabású színház felépítését.

A magyar országgyűlés 1836. évi 41. számú törvénycikkében elrendelte egy nemzeti díszes játékszín megvalósítását, mely Pest városában kijelölt telken a magyar Játékszínben, 1837. augusztus 22-től 1840-ig Pesti Magyar Színház, majd 1840-től Nemzeti Színház néven működött. Az épületet, amely a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán állt, 1913-ban lebontották.

A társulat számára a Blaha Lujza téren álló Népszínház épületét bérelték ki. Az épület lebontásáról 1963-ban a metró építésére hivatkozva döntöttek. A színház 1964-ig itt működött, majd 1965. április 23-án az épületet felrobbantották.

1964-ben a teátrum társulata átköltözött a mai Thália Színház épületébe, a Nagymező utcába, két évvel később pedig a volt Magyar Színház épületébe, a Hevesi Sándor térre, egy hosszúra nyúlt átmeneti időre. A teátrum 2000. szeptember elsejéig, a Duna-parti építkezés megkezdéséig viselte a Nemzeti Színház nevet.

Az új Nemzeti Színház, a Duna partján, 2002. március 15-én, Madách Imre: Az ember tragédiája című, Szikora János által rendezett előadásával nyitotta meg kapuit.

 

2012. március 25-én az új Nemzeti Színház megnyitásának 10. évfordulóját ünnepeljük. A jubileumra több nagyszabású programmal készülünk:

 

A Suppré-Neopaint kreatív ügynökség TűzfalRehab elnevezésű programjának keretében 2012 tavaszán a Rákóczi-híd dekorációs festését valósítja meg. A rendelkezésre álló falfelületekre a Nemzet Színészei cím eltávozott birtokosainak portréit festik meg. (A munkálatok 2012. március 14-én kezdődtek.) A Nemzeti Színház együttműködő partnerként csatlakozott az elképzeléshez, mert úgy gondoljuk, az igényes kivitelű dekorációs falfestés nem csak esztétikussá teszi a pesti hídfő felületeit, hanem emléket állít egy olyan művészeti ág elhunyt képviselőinek, amelynek alkotásait csak fénykép- vagy filmfelvételek őrizhetik. Ily módon az „utca embere” is nap mint nap találkozhat majd a magyar színházművészet nagyjaival.

Az örökösök, hozzátartozók és a fotóművészek hozzájárulásával Komlós Juci, Lukács Margit, Agárdy Gábor, Bessenyei Ferenc, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Raksányi Gellért, Sinkovits Imre és Zenthe Ferenc portréi kerülnek megfestésre. (Darvas Iván portréjának megjelenítéséhez örökösei nem járultak hozzá.)

A művet Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója, Jankovits Barnabás, a Suppré-Neopaint kreatív ügynökség ügyvezetője és Szűcs Balázs, a IX. kerület főépítésze adja át 2012. március 25-én 14.00-kor, a mű elkészítését dokumentáló kiállítás és werkfilm bemutatására a Nemzeti Színház nézőtéri büféjében, 14.30-kor kerül sor.

 

Mivel az új Nemzeti Színház 10 éves története tulajdonképpen a 2002-es és a 2012-es Tragédia-előadások között ível, fotópályázatot hirdettünk. Arra buzdítottunk minden lelkes érdeklődőt – amatőr és hivatásos fotográfusokat egyaránt -, hogy olvassák el Madách művét és az annak kapcsán felmerülő gondolataikat, érzéseiket komponálják képpé.

A beadási határidőig 24 pályázat érkezett.

A művek és alkotóik jutalma, hogy a legizgalmasabb, legérdekesebb fotók képezik a jubileumi fotókiállítás anyagát, amelyet a zsűri – Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója, Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója, Szilágyi Lenke, fotóművész, Vojnich Erzsébet, festőművész, Vörös Róbert, a Nemzeti Színház irodalmi vezetője, művészeti tanácsadója – állít össze.

A kiállítás megnyitóját 2012. március 25-én, vasárnap 18.30-kor tartjuk a Nemzeti Színház Előcsarnokában.

 

2012. március 25-én, vasárnap 19.00-kor a Tragédia díszelőadásával ünnepeljük az új Nemzeti Színház megnyitásának 10 éves jubileumát. Madách Imre: Az ember tragédiája című színművének ünnepi előadásával mely előtt beszédet mond Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter - emlékezünk meg a színház 2002-es megnyitásáról és a legendás hírű nyitóelőadásról, hiszen az új épület története a Tragédiával kezdődött és a színház jelenlegi műsorában is szerepel Madách klasszikus, örök érvényű műve.

A Nemzeti Színház mindenkié. Hiszünk abban, hogy a színház repertoárjában mindenki – korra, képzettségre, lakóhelyre, szociális helyzetre való tekintet nélkül – találhat maradandó élményt nyújtó előadást. Szeretnénk, hogy a jeles évforduló alkalmából olyanok is nézőinkké válhassanak, akik vidéken élve, anyagi lehetőségek hiányában a „hétköznapokban” nem tudnak elutazni Budapestre a Nemzeti Színház előadásaira. Számukra nem csak a díszelőadásra szóló színházjegyeket, hanem – az E.ON Hungária Zrt. támogatásának köszönhetőenaz utazást is ingyen biztosítjuk.

Az ünnepi előadásra 10 vidéki városból Veszprémből, Győrből, Sopronból, Szombathelyről, Zalaegerszegről, Pécsről, Nagykanizsáról, Szekszárdról, Debrecenből és Szolnokról - várjuk a pedagógusokat, akiket a helyi kormányhivatalok és önkormányzatok segítségével értünk el. A Nemzeti Színházba érkező buszokon a társulat egy-egy tagja kíséri majd „idegenvezetőként” az utasokat.