1.      Kern András hamarosan visszatér a színpadra!
A Monokli próbáin már rendszeresen részt vesz, és hamarosan a színpadon is újra látható lesz Kern András. A nézők Az öldöklés istene című darab február 23-i előadásán találkozhatnak vele először a betegsége után. Reméljük, hogy az időközben operáción átesett Gyuriska János is gyorsan meggyógyul, és a beugrásokkal nehezített időszak után minden visszatérhet a rendes kerékvágásba.


2.      A pestis -  VÍGEGYETEM

Február 29-én, A pestis előadása után, a Házi Színpadon tartjuk a Vígegyetem következő szemináriumát. A beszélgetésen részt vesz Hegedűs D. Géza, a monodráma szereplője, Márkos Albert zeneszerző, Dömötör András, az előadás rendezője, és Márton László műfordító.
A program az előadás közönsége számára ingyenes, az érdeklődők 100 Ft-ért válthatnak jegyet a Vígszínház pénztárában.

Ha szeretnél jönni, kérlek jelezd, és a beszélgetésen téged is szívesen látunk.

Fogadd szeretettel az előadásról készült filmünket.

http://vigszinhaz.hu/2012/02/16/a-pestis-vigegyetem/

3.      Maratoni tánc
A Vígszínház nagyszínpadán A lovakat lelövik, ugye? című darabot próbálja a társulat Eszenyi Enikő vezetésével. A színészek és a műszaki kollégák vállalták, hogy részt vesznek egy este 7-től hajnali 3-ig tartó nyilvános táncpróbán, azért, hogy megtapasztalják a fizikai fáradtság különböző szintjeit, s hogy átéljék, milyen érzés rövid szünetekkel, több órán át megállás nélkül táncolni.
A nyilvános maratoni táncpróbára február 13-án, hétfőn este 7 és hajnali 3 óra között került sor. Az este folyamán a produkció koreográfusai - Duda Éva, ifj. Zuráfszki Zoltán, Budai László - és Eszenyi Enikő rendező vezetésével táncoltak, koreográfiákat tanultak és helyzetgyakorlatokat végeztek a művészek. Velük együtt a közönség is bizonyíthatta állóképességét, a szereplők ugyanis a nézőtérről is választottak partnert maguknak, és óránként 10 percet bárki fenn táncolhatott a színpadon. A nyolc órán át zajló maratoni táncfolyam alatt többször megtörtént, hogy kétszázötven ember ropta a Vígszínház színpadán.
Mindenki jól bírta, és remekül szórakozott, az orvosoknak nem akadt dolga, a két „műsorvezető”, Csőre Gábor és Pindroch Csaba pedig fáradhatatlanul biztatta a résztvevőket. Hajnali háromkor hatalmas össztánccal búcsúztattuk a maratoni próbát.
Az előadás bemutatója március 24-én lesz, a Vígszínházban.
A mellékelt fotókat Szkárossy Zsuzsa készítette.

4.      Rúzsa Magdi aranylemezes
2011. november 13-án mutattuk be a Pesti Színházban Rúzsa Magdi önálló estjét. A Magdaléna Rúzsa zenei anyaga azóta aranylemez lett. A díjat a műsor február 14-i előadása után Eszenyi Enikő adta át az énekesnőnek. Az ünnepségen részt vett Pásztor László, aki a Magneoton Kiadó képviseletében, aranylemezzel jutalmazta a produkció valamennyi résztvevőjét. Rúzsa Magdinak és az alkotóknak szívből gratulálunk!

Filmünk a „nagy napon” készült.
http://vigszinhaz.hu/2012/02/15/ruzsa-magdi-aranylemezes/


5.      Legyen tőlünk újra víg a színház!

A Vígszínház és a Down Egyesület az idén is színvonalas  programokkal,  ép és sérült gyerekek közös játékával köszönti a Down-szindróma nemzetközi világnapját.
2012. március 18-án (vasárnap) délelőtt 11 órától várjuk szeretettel a családokat a Vígben.  A rendezvény házigazdája Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója lesz.
A jegyek 1500 Ft-os áron már kaphatóak. A belépés 3 éves kor alatt ingyenes.

Részletek a www.0321.hu oldalon