Programok 2012. jnauár 22-én, a Magyar Kultúra Napján: 

11.00 KÓTA hangverseny 

Fellépők: 
Kőrösi Csoma Általános Iskola (Budapest), karvezető: Medvenics Éva  
Ady Endre Gimnázium Leánykara (Dedrecen), karvezető: Kerekes Rita 
Veszprém Város Vegyeskara, karvezető: Erdélyi Ágnes 
Pengető Citerazenekar, karvezető: Varró János

Információ  a honlapon: http://www.neprajz.hu/programok.php?menu=4&program_id=431 

14.00 Tárlatvezetés a Nők, szőnyegek, háziipar című kiállításban

A tárlatvezetés során, Lackner Mónika kurátor közreműködésével, két szempontból is megközelíthetővé válnak a kiállításon látható, különlegesen szép szövött szőnyegek. Az érdeklődők egyrészt képet kapnak a készítőkről, másrészt a szőnyegeket használó közösségekről is, alaposan körüljárva a szőnyegek adott közösségekben betöltött és változó szerepét. A kiállított szőnyegek különlegessége, hogy ezeket nem a ma ismert elsődleges funkcióban, azaz padlóra terítve használták. A szőnyeg ugyanis egykor a női kelengye fontos darabja volt, amelyet a tisztaszobában az ágyra, asztalra terítettek, az esküvőn az ifjú pár mögé a falra akasztottak, vagy ha vendég érkezett, a szőnyeget a székre, padra terítették, és erre ültették a vendéget. Több közösségben a temetéskor a halott koporsójára is szőnyeget terítettek, a bukovinai székelyek temetésén például a "szentmihálylovára" tették. Lugos környéki falvakban a gyereket kis szőnyegbe tekerve vitték keresztelni, a bánáti román és szerb falvakban a vendégeket hívogató vőfély lovára szőnyeget terítettek. Érdekesség, hogy ahol a szövött szőnyeg még a 20. században is fontos része a közösség tárgyi világának, ott a szőnyeg a családi fotók háttereként kap újabb fontos szerepet.

A tárlatvezetés alapvetően nőkkel kapcsolatos társadalom- és ipartörténeti folyamatokat mutat be, érintve a 19. századtól megváltozó női szerepeket, a női munka gazdasági integrációjára tett kísérleteket. Alapvetően nők által készített tárgyak jelennek meg a tárlaton. A kiállítás látványtervezője és rendezői szintén nők, és fontos célközönségét is a mai nők alkotják. Számukra különösen vonzó a tárlat, ha érdeklődnek a női sorsok, tárgyak, történetek iránt. 

Információ  a honlapon: http://www.neprajz.hu/programok.php?menu=4&program_id=430 

2012. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, a Néprajzi Múzeum ingyenesen látogatható.